Repa

Eppen repas joghurtot eszem, es bar nem gondoltam volna, de nagyon finom.

Nagykövetségi kaland III. rész

A történet folytatódik. Miután El Salvadorral szemben tisztáztam magam, ismét nekiveselkedtem a saját követségi ügyeimnek. Ezúttal helyi segítséget is bevontam, leendő anyósom személyében, aki hathatós ügyintéző hírében áll. (Talán emélkeznek még hűséges olvasóim arra, hogy erre azért kellett sort keríteni, mert a Magyar Köztársaság Nagykövetségén nem könnyű magyarul/angolul beszélő ügyintézőt kifogni). Akárhogy is, Kaya-sant csúnyán lerázták, ezúttal csak magyarul beszélt az, aki felvette a telefont.

Szóval ma kábé huszadjára ismét betelefonáltam, már megismerték a hangomat/kérelmemet, kapcsolják a konzulátust, a konzul úr házon kívül van. Ekkor könyörgőre fogtam és ecsetelem a drámai helyzetet, ügyesen visszavertem a forduljon emailben a konzulátushoz-típusú támadásokat, valamint visszautasítottam az alkonzullal való beszélgetés lehetőségét. Visszahívjuk - ígérte az ügyintéző.

És: visszahívtak. Ezúttal maga a konzul úr. Nem vagyunk illetékesek, mondta, majd magyarázóan hozzáfűzte, hogy amikor az alkonzul letette a telefont, akkor azzal valójában az illetékességet utasította el. Ekkor egy merész fordulattal megkérdeztem, hogy ha mégis a konzulátus lenne az illetékes, akkor milyen papirok kellenének. Hát ezt számba kell venni. Ezzel szerencsére hamar végeztünk, mert összesen 3 tételes a lista. Ezen felbátorodva megkérdeztem, hogy egyébként a konzulátus miért nem illetékes. Mert nekem nincs bejelentett lakcímem Japánban. De van. Igazán? Igazán. Hát ezt jó, hogy mondom, mert akkor a mégis ők az illetékesek. Na, erre vérszemet kaptam: ha mégis a konzulátus az illetékes, akkor miért nem válaszolnak már 2 hónapja egyik megkeresésemre sem? Mert nagyon sok turista telefonálgat be, hogy házasodni akarnak, és ezzel szűrik ki a komolytalan kérelmezőket. Ezt mondta. A konzul.