Monday 3 December 2007

Nagykövetségi kaland III. rész

A történet folytatódik. Miután El Salvadorral szemben tisztáztam magam, ismét nekiveselkedtem a saját követségi ügyeimnek. Ezúttal helyi segítséget is bevontam, leendő anyósom személyében, aki hathatós ügyintéző hírében áll. (Talán emélkeznek még hűséges olvasóim arra, hogy erre azért kellett sort keríteni, mert a Magyar Köztársaság Nagykövetségén nem könnyű magyarul/angolul beszélő ügyintézőt kifogni). Akárhogy is, Kaya-sant csúnyán lerázták, ezúttal csak magyarul beszélt az, aki felvette a telefont.

Szóval ma kábé huszadjára ismét betelefonáltam, már megismerték a hangomat/kérelmemet, kapcsolják a konzulátust, a konzul úr házon kívül van. Ekkor könyörgőre fogtam és ecsetelem a drámai helyzetet, ügyesen visszavertem a forduljon emailben a konzulátushoz-típusú támadásokat, valamint visszautasítottam az alkonzullal való beszélgetés lehetőségét. Visszahívjuk - ígérte az ügyintéző.

És: visszahívtak. Ezúttal maga a konzul úr. Nem vagyunk illetékesek, mondta, majd magyarázóan hozzáfűzte, hogy amikor az alkonzul letette a telefont, akkor azzal valójában az illetékességet utasította el. Ekkor egy merész fordulattal megkérdeztem, hogy ha mégis a konzulátus lenne az illetékes, akkor milyen papirok kellenének. Hát ezt számba kell venni. Ezzel szerencsére hamar végeztünk, mert összesen 3 tételes a lista. Ezen felbátorodva megkérdeztem, hogy egyébként a konzulátus miért nem illetékes. Mert nekem nincs bejelentett lakcímem Japánban. De van. Igazán? Igazán. Hát ezt jó, hogy mondom, mert akkor a mégis ők az illetékesek. Na, erre vérszemet kaptam: ha mégis a konzulátus az illetékes, akkor miért nem válaszolnak már 2 hónapja egyik megkeresésemre sem? Mert nagyon sok turista telefonálgat be, hogy házasodni akarnak, és ezzel szűrik ki a komolytalan kérelmezőket. Ezt mondta. A konzul.

6 comments:

kopeti said...

ez szerintem rohadt vicces. Nagyon ugyesen csobe huztad.

saturninus said...

ehh... te ezt nem érted.
KÉNYTELENEK ilyen trükkökhöz folyamodni, hiszen másképp ki védené meg őket azoktól, akik elterelik a figyelmüket az esti fogadáson viselni kívánt toalett kiválasztásától...?

Unknown said...

,valamint nem számolsz azzal - igen helytelenül -, hogy ez egy magyar ember, és az nem tagadja meg magát soha, sehol, semmilyen körülmények között.Még konzulként sem.

kiselek said...

szerintem nagyon fontos feladatot vállalt fel: ezeket a forrófejű, szerelemre lobbant ifjakat teszi próbára a várakoztatással.
Csak az igaz szerelem gyűzi le az akadályokat, és nyeri el türelme és kitartása gyömülcsét. Vagy ez képzavar?

Sara said...

mar az alkonzul is kihangsulyozta: ha a volegenyemnek valoban komolyak a szandekai, hat megszerzi a szukseges iratokat. kar, hogy a kor vegul bezarult, es megis hozzajuk kell fordulnunk.

kiselek said...

azért kapják ezek be. már bocsának.