Nagy szakmai siker

Örömmel jelentem, hogy véget ért a próbaidőm. Az itteni rendszer szerint ez nem időhöz, hanem teljesítményhez kötött, és hogy az emberre ez még egy kicsit frusztrálóbban hasson, azt is mondják, hogy persze időhöz is kötött: 3 hónap. És amikor eltelt az én 3 hónapom, és pont a felét értem el annak, amit kellett volna, akkor kaptam egy levelet, hogy most kapok még egy esélyt és 3 hónap hosszabbítást. És akkor sikerült, egészen pontosan a határidő előtt 4 nappal. Továbbá az is kiderült, hogy ez még senkinek sem sikerült 6 hónap alatt sem, mert igaziból ez a próbaidő szabadon meghosszabbítható, mint ahogy a többiekkel is ez történt. Még jó, hogy egyrészt ilyen okos vagyok, másrészt jól lehet paráztatni, harmadrészt, hogy senki sem szólt erről. Én se fogok senkinek, majd a markomba röhögök, amíg az újjonan érkezők halálra izgulják magukat.

Kis szakmai siker

Ma megtartottam azt a prezentációt, ami miatt vasárnap be kellett mennem. Szépen beszámoltam a piaci trendekről 20 percben, power pointban vetítettem és andekdotákkal fűszereztem a száraz tényeket. Az amerikai bácsi sokat nevetett. Most majd persze a japán bácsi meg azt fogja hinni, hogy valójában rajta nevettünk, csak nem értette a viccet.

Hamár itt a munkáról ejtek szót, András már volt az irodában, ezért látta a kollégáim nagy részét, de hogy a jövőben majd mindenki velünk nevessen a munkahelyi eseményeken, íme néhány kép, ami Taiwanon készült.

Kozue (itt a white balance még nem volt jól beállítva) - a minden fényképezkedési szituációban kötelezően mutatandó V-jellel. Láttuk a strandon, hogyan kondicionálják erre már a csecsemőket is.



Balról Jay (Szingapurból), jobbról Ei és a háttérben Shu-san (ő az ügyvezető). A kép a hotelban készült, amit dizájner hotelnek kellett hívni, de a valóságban love hotel volt (bár András utikönyve felhívja a rá a figyelmet, bennünket nem zavart az egzotikus környezet). Ezt onnan gondolom, hogy rajtunk kívül az összes vendég 60+ férfi volt huszonéves hölgy kisérővel, akik a reggelihez is full sminkben jöttek le. További bizonyíték, hogy néhány szobában nem volt ajtó a fürdőszoba és a hálószoba között.



Alice és a dekorációs fürdőkád (ez a fürdőszoba díszítő eleme volt, víz nem jött belőle, amikor kétségbeesetten letelfonáltam a portára, hogy nem működik, akkor a recepciós hölgy lekezelően mondta: it is decorational - welcome to China. mégha ez nem is az igazi)




Ryo:


Jobbról balra haladva Sean (Ausztráliából) és Asako-san (ő a főnököm), Alice és Ryo újfent

Fuji bácsi

Szombaton derült ki, hogy nincsen Fuji bácsi. A Fuji hegy japán elnevezése Fuji San. Amikor az utikönyvet olvasgattuk Andrással, összemosolyogtunk, hogy milyen kedves is ez a japán nép, így megszemélyesítik a nemzet jelképét. És akkor meg kellett tudnom, hogy ez a "san" nem az a "san", mert ez a "yama"


karakter kínai olvasata. Még az is kiderült, hogy ezt sok japán is összetévszti -igaz, jellemzően óvodás korig bezáróan. Sebaj, hozzáírom a többihez. Csabujjatok rajta!

András már nincs itt

Ez egy lényegesen szomorúbb hír, mint az előző bejegyzés. Viszont - így vagy úgy - sikerült szert tennem András fényképeire, ezért tudom dokumentálni az elmúlt két hét történéseit.


Ezt a kedves figyelmeztetést a Dai Budsuhoz vezető kirándulóúton találtuk:








Ő pedig Zsemlenéni, aki vidáma árul valamiféle sós süteményt Kiotóban. Én őt csak András elmeséléséből ismerem, de jó alkalom, hogy beszámoljak egy másik néniről, aki viszont a tradicionális japán vendégszeretet egyetlen elemét sem honosította meg okonomiyaki éttermében. Először is, az étterem bejáratánál van egy terjedelmes leírás arról, hogyan is készítsük el az okonomiyakit (az előző blogon fényképregény örökíti meg az eljárást). Ezt érdemes memoriterként megjegyezni, mert innentől kezdve semmi nem segíti a turistát, a néni lehajította elénk az alapanyagoakt tartalmazó tálacskát, majd némi gondolkozás után hozzáfűzte: mixune. De valami mégis nagyon vonzó az étteremben, ezért most szombaton is elmentem, ezúttal előrelátóan anyanyelvi kisérővel (hátha csak a turistákat nem szereti), most nem adott instrukciókat, de azt megtudtuk, hogy a víz önkiszolgálós alapon működik, és a jég elfogyott.

András itt van!

Ma elmentünk Kamakurába, ami az én kedvenc helyem (bár a verseny egyelőre nem nagyon éles, mert ezen kívül csak Nikkóban voltam). Meglátogattuk a Nagy Buddhát


és a tengerpartot:

Szerkesztői üzenet

Ezentúl itt fogom hírül adni, hogy mi újsásg Tokióban. minden kezdet nehéz, a legnehezebb dolgok egyike a blog címének kitalálása. Ezt egy helyi üditőital ihlette, amiben a gyümölcstartalom 2%, ez pedig mind őszibarackból való - már csak azért is, mert a momoko ezt jelenti.