Wednesday, 19 September 2007

Ezek vannak

Ma két dolog történt: az egyik, hogy volt tűz- és földrengésvédelmi oktatás. A földrengés ellenin negyedmagammal beszálltam egy szimulátorba, ami konyhának volt berendezve, a mikor elkezdődött a műrengés, el kellett zárni a gázcsapot és bebújni az asztal alá és szorosan fognunk kellett a lábakat, hogy stabilan tartsuk az asztalt. itthon körülnéztem, az IKEÁs asztal alá fogok bújni, mert a japán-stílusú asztal(ka) alá max behasalni tudok. A tűzvédelmi program keretében bukósisakban kellett teljes erőből leszaladni a lépcsőn, utána pedig poroltóval el kellett találni egy tárcsát, amin egy kiskutya mosolygott. Mindenki okulására elmondom, hogy a poroltót használat közben a földre kell tenni, mert ha a kezünkben fogjuk, akkor könnyen balesetet okozhat, ha ráeesik pl a lábunkra.

A másik dolog, hogy éppen ezt akartam megírni a blogon, csak még éppen elolvastam Zsuzsi kalandját a Kárbecslővel, amin annyira jót nevettem, hogy közben levertem a tejesdobozt és az egész tartalma ráömlött a dizájner szőnyegre, most még csak nedves, holnap büdös is lesz. Miközben a tejet itattam fel, szembetalálkoztam egy döglött csótánnyal, aki a csótánycsapdám áldozata lett, a leírás szerint a csótány megmérgeződik, majd haláltusájában elhagyja a lakást. Valszeg ez a példány elakadhatott a dizájner szőnyeg csomózásában. Ha nem éjfél lenne, most kiporszívóznék és elmennék azért a füstölős csótánycsapdáért, amit Alice ajánlott. Bár a leírás ott sem teljesen pontos, mert egy dobozt ajánl 5 nm-re, de amikor Alice az előírás szerinti mennyiséget beüzemelte a nappalijában, délutánra bekapcsolt a füstjelző és mire hazért, dühös tűzoltók álltak a feltört ajtóban, miközben az evakuált lakók az udvaron várakoztak. Majd csak egy dobozzal veszek.

4 comments:

kiselek said...

megnevettettél.:)

zs. said...

Sajnálom, hogy közvetetten oka lettem a dizájner szőnyeget ért szomorú balesetnek...
Mi Brooklynban vettünk egyszer egy Roach Motel nevű csótányírtót, amin a következő szlogen állt: "They check in but they never check out"

saturninus said...

...de a legegyszerűbb, ha szimplán átalszod a földrengést, mint ahogy én tettem.
aztán pedig - ha kicsit erősebb volt - ébredés után szemedet dörzsölgetve próbálod felfogni, hogy egy ház-csonk tetején állsz, a szabad levegőn.

Unknown said...

bukósisakban a lépcsőn lefelé rohanni szókakoztatóbb mint gázálarcban vigyázmenetben énekelni valami félhülye katona nótát,miközben az örmester azt üvöltözi, hangosabban mer nem hallom