Szingli vasárnap

Ma legelőször is alaposan kitakarítottam a lakást - ennek némi rituális jelentőséget is tulajdonítottam. Egy 15 literes szemeteszsák telt meg azzal a szeméttel, ami Pawel egy hónapos nappalibéli tartózkodása alatt összegyűlt. Már többször felmerült, hogy kiállítást kellene rendezni a volt barátok által hátrahagyott tárgyakból, ez igazán posztmodernül hatna, kár, hogy hamarosan elviszi szemetes. Ezután meglátogattam Tojás urat a kórházban, aki orrpolip-műtétjéból lábadozott. Előzőleg betelefonáltam, hogy megtudjam a látogatási időt, de persze valami félreértődött, és én végül rendelési időben érkeztem. A portán megkérdezték, hogy mi járatban vagyok, mondtam ékes japánsággal, hogy egy barátomat jöttem meglátogatni (na, azért ezt eltúloztam, hogy nagyobbat nevessünk, csak annyit tudtam mondani, hogy egy barátom itt van), és mivel nem látogatási időben jöttem, ezért vélelmezték, hogy az én barátom egy orvos. Itt célszerűnek láttam nem ellenkezni, és inkább Most mutasd meg!-et játszottam a nővérkével: elmutogattam a fül-orr-gégészet fogalmat, amit ő 3 perc alatt kitalált. Az osztályon magabiztosságot színlelve vonultam végig, és olyan jól sikerült, hogy senki, de senki nem mert hozzám szólni. Ami csak azért nem volt jó, mert így nem találtam meg Tojás úr szobáját, pedig felfegyverkeztem egy névejgykártyával is, amin kanjival is rajta van a neve. Majd végül egy bátor takarítónéni megkérdezte, hogy kit keresek, és elvezetett a szobához. Tojás úr elég rossz bőrben volt, az orrából vattapamacsok lógtak ki, ezért nem maradtam sokáig. Ezután pedig bevásároltam és vacsorát főztem. Nem tudom, hogy a Jóisten mely, a Japán tengerben őshonos teremtményét ettem, de annyi biztos, hogy fokhagymás olajban kisütve, zöldsalátával nagyon finom volt. És a háttérben Robbie csak nekem énekelt. A nap mélypontja a Creme brule volt, aminek a tetején karamell helyett egy tojásrántottára emlékéztető réteg volt, de ezt lekapartam és az alatta lévő puding (?) egész jó volt.