Repa

Eppen repas joghurtot eszem, es bar nem gondoltam volna, de nagyon finom.

Nagykövetségi kaland III. rész

A történet folytatódik. Miután El Salvadorral szemben tisztáztam magam, ismét nekiveselkedtem a saját követségi ügyeimnek. Ezúttal helyi segítséget is bevontam, leendő anyósom személyében, aki hathatós ügyintéző hírében áll. (Talán emélkeznek még hűséges olvasóim arra, hogy erre azért kellett sort keríteni, mert a Magyar Köztársaság Nagykövetségén nem könnyű magyarul/angolul beszélő ügyintézőt kifogni). Akárhogy is, Kaya-sant csúnyán lerázták, ezúttal csak magyarul beszélt az, aki felvette a telefont.

Szóval ma kábé huszadjára ismét betelefonáltam, már megismerték a hangomat/kérelmemet, kapcsolják a konzulátust, a konzul úr házon kívül van. Ekkor könyörgőre fogtam és ecsetelem a drámai helyzetet, ügyesen visszavertem a forduljon emailben a konzulátushoz-típusú támadásokat, valamint visszautasítottam az alkonzullal való beszélgetés lehetőségét. Visszahívjuk - ígérte az ügyintéző.

És: visszahívtak. Ezúttal maga a konzul úr. Nem vagyunk illetékesek, mondta, majd magyarázóan hozzáfűzte, hogy amikor az alkonzul letette a telefont, akkor azzal valójában az illetékességet utasította el. Ekkor egy merész fordulattal megkérdeztem, hogy ha mégis a konzulátus lenne az illetékes, akkor milyen papirok kellenének. Hát ezt számba kell venni. Ezzel szerencsére hamar végeztünk, mert összesen 3 tételes a lista. Ezen felbátorodva megkérdeztem, hogy egyébként a konzulátus miért nem illetékes. Mert nekem nincs bejelentett lakcímem Japánban. De van. Igazán? Igazán. Hát ezt jó, hogy mondom, mert akkor a mégis ők az illetékesek. Na, erre vérszemet kaptam: ha mégis a konzulátus az illetékes, akkor miért nem válaszolnak már 2 hónapja egyik megkeresésemre sem? Mert nagyon sok turista telefonálgat be, hogy házasodni akarnak, és ezzel szűrik ki a komolytalan kérelmezőket. Ezt mondta. A konzul.

Kimcsi

A kimcsi koreai savanyúság, de akár magyar is lehetne: rengeteg sok pirospaprikával eltett savanyú káposzta. Persze paprikája válogatja, de általában egyszerre édes és savanyú, és többnyire nagyon finom. Ezért is örültem, hogy ma megláttam ma a kedvenc indiai éttermemben is egy bödönnel az asztali fűszertartóban. Ellentétben az eddig kimcsikkel, ez méregerős volt, de még annál is erősebb (messze túlszárnyalta a vietnámi sült borsót, amitől úgy potyogott a könnyem, hogy a pincérlány percekig vigasztalt, hogy egy férfi sem éri meg hogy sírjunk utánuk). Azt hiszem, az összes ízlelőbimbó felrobbant a számban, egy teljes liter vizet ittam rá és még mindig égetett, az indai bácsik meg egymást csapkodták, olyan jót nevettek.

Az indiai étteremről érdemes több szót is ejteni. Ez egy nagyon pici kifőzde egy hatalmas bevásárlóközpontban az iroda mellett (bevásárlóközpont itt un. Department Store, és nem olyan, mint a Mammut, hanem inkább olyan, mint a Skála, csak minden 20-szor annyiba kerül --Lafayette...Selfridges...Skála). Egy indiai testvérpár üzemelteti, két majdnem egyforma, kövér, bajszos bácsi, az egyik a séf, a másik a pincér és van egy segéd, aki a nant süti és a séf mindig rákiabál, ha elfelejti megkenni őket vajjal (az Amelie csodálatos életén alapuló romantikus képzeteket a sanyarú sorsú fűszeressegédről azért nem szeretném táplálni, mert a nannal semmi mást nem kell csinálni, mint vajjal megkenni, ezért gyanítom, hogy idegesítő lehet, ha a nansütő ezt minden ötödiknél elfelejti megtenni).

Az étterem "látványkonyhának" van berendezve, valószínű inkább a helyszűke miatt, mint esztétikai okoból, mert a konyhában halomra állnak az ősrégi, összeégett lábasok és rejtélyes, 5 literes konzervdobozok, a nagyon zsíros csempét pedig beborítják a bevásárló listák és a séfnek szóló üzenetek, például hogy "mától mákot is teszünk a cajuun csirkéhez". Valószínű, hogy az ÁNTSZ 5 perc alatt vonná vissza a működési engedélyt, de itt érdekes módon nem sokat törődnek a hatóságok a HACCP-vel, márha egyáltalán itt van ilyen. Viszont a bácsik írtó aranyosak és a curry nagyon finom és ez a legolcsóbb étterem a környéken (összehasonlítás képpen: az egy emelettel feljebb üzemelő Godiva csokiboltban 2 deci jeges csoki többe kerül, mint itt a "lancsi szetto", azaz ebéd menü, ami áll salátából, egy tál curry-ből, nanból, rizsből, kardamonos teából és ismeretlen eredetű, de finom deszertből).

Saludos Amigos

Csörög az asztalomon a telefon:

- női hang (köszönés helyett): Kapcsolom önnek El Salvador nagykövetét.
- sára: Köszönöm szépen. Miről fogunk beszélni a nagykövet úrral?
- női hang (szemrehányóan): A nagykövet úr napok képtelen önt elérni...
- sára: Sajnálom. Biztos, hogy a nagykövet úr engem keres?
- női hang: Dominic, hát megváltoztott a telefonszáma?

Annual Function

Cégünk jutalomutazásban részesítette az elmúlt évben kiválóan teljesítő dolgozóit. Fotósunk a helyszínen járva megörökítette a tokiói irodából kvalifikált dolgozókat (balról jobbra haladva): Tom, Ryo, Jay és Ei:

Mc

Új termékkel jelent meg a McDonald's a piacon: tortilla tekercsbe csomagolt csirkehús-pogácsa, a neve: McWrap. Nem szoktam tucatjával gyártani az ilyesfajta vicceket, de még nekem is feltünt, hogy a w elmozdítása milyen kártékony hatással lehet a szendvics népszerűségére.

Szívesen meghallgatnám azt is, amikor egy átlagos japán kér egy McWrappet, így hogy McWrap, kvr... Itt még olyan sztárok sem engedhetik meg maguknak akár csak a kettős magánhangzót, mint Burado Pitu.

Galamb update (többek között)

Már nem sárgák és akkorák lettek mint egy-egy zsemle - alig pár nap alatt! Ha ez így megy tovább, nem fogunk elférni az erkélyen.

Most az erkélyen van az új lámpa méretes doboza is, mert hogy van új lámpám, most érkezett meg és én költségtakarékos módon nem kértem házhozszállítást. Ezt az üzlet elhagyásától számított 5 percen belül bántam meg, mert bár nem volt különösebben nehéz (a lámpa az csak lámpa), de nagyon nehéz volt az emberáradatban manőverezni egy akkor dobozzal, amiben az IKEA helytakarékos módszerével egy konyhabútort lehetett volna becsomagolni. Ugyan az eladólány egy ügyes kis kallantyút szerelt a dobozra, a súlyelosztás nem volt a legmegfelelőbb, ezért választhattam, hogy fejbevágjam utastársaimat a metróaluljáróban, vagy éppen a lábukat kaszáljam el. De mindez misem változtat azon, hogy egy kiváló lámpára tettem szert, íme:



Arra azért kiváncsi lennék, hogy miért a "zöld lámpaként" emlegették az üzletben, talán csak azért, hogy 10 napon át fel-felötöljön bennem, hogy mi van ha tényleg zöld, mondjuk spenótzöld, akkor majd mit fogok kezdeni vele.

De teljes a harmónia (akik már régen láttak: a lámpa mellett álló alak én vagyok):

Bővült a család

Kikeltek az erkélyen a galambfiókák! Igaziból nem úgy néznek ki, mintha galambok lennének, mert a csőrük és a lábuk hatalamas a testükhöz viszonyítva, és sárgák. Van egy kicsi, meg egy nagy, a kicsi kedvesen közelebb jött, amikor teregetés közben beszélgettem velük.

Ma 12:30 és délután 2 óra között a Hawaiian Takko Rice volt a kedvenc ételem és arra gondoltam, hogy most már minden nap csak ezt akarom enni. Délután 2 és 5 között azonban átlag 20 percenként kellett a mosdóba mennem, hogy bepúderezzem az orromat - így most elbizonytalanodtam.

Lost in Translation

Ma korlevelet kaptunk a ceges evzaro bulirol, a reszletes tajekoztatot igy zarta Tamie:
"That's all forks!"

Nagykövetségi kaland II. rész

Ma, miután nagyedjére is felhívtam a konzulátust, a japán néni megszánt, és mégis kapcsolt egy magyar illetékest. A következőket tudtam meg: a levelemre biztos azért nem válaszoltak, mert ők nem illetékesek. Ő ugyan nem olvasta a levelet, mert az a konzul úrhoz fut be egyenesen, de ő nem foglalkozik egyéni megkeresésekkel. Ki foglalkozik egyéni megkeresésekkel? A konzul úr, de ő most nem elérhető, mert ebéd után már nem szokott visszajönni az irodába. Feloldani kívánva az oximoront, megkérdeztem, hogy nem hivatalosan bár, de tudna-e válaszolni az egyéni megkeresésemre, de erre azt a választ adta, hogy a konzulátus a magyar hatóságokat képviseli, nem házassági tanácsadó iroda. Jó, de akkor ki tud segíteni? Hát azt ő nem tudja, de ha tényleg komolyak a szándékaink, majd a vőlegényem kideríti a japán hatóságoknál. Ekkor ügyesen azzal érveltem, hogy tegyük fel, hogy kideríti, de a magyar hatóságok felé is be kell majd jelentenem, ezt, mint a magyar hatóságok képviselője, hogyan képzeli. Ha érvényes házasságot kívánok kötni (naná, majd kibéreljük a McD különtermét, Ronald bohóc összead bennünket és mindenki kap egy Happy Mealt Menüt), akkor ezt a lakóhelyem szerinti illetékes helyi önkormányzaton beszerzett Házassági Tanusítvány bemutatásával tehetem meg.

Felhívtam Terézvárost, ahol két kedves nénivel is beszéltem, igaz, egyikük sem hallott még a Házassági Tanusítványról, szerintük a konzulátus intéz mindent a születési anyakönyvi kivonat alapján.

Holnap felhívom a Hülye Járások Minisztériumát, talán ők többet tudnak segíteni.

Hell Day

Gale jellemezte így a mai napját, de sajnos az enyémre is ráillik. Vajon mi készteti a követséget arra (a túlzott kaviár- és pezsgőfogyasztáson túl), hogy ne foglalkozzanak az ügyemmel. Miért mondja a HR manager, hogy az elhelyezett jelölt nem jelent meg az első napon, pedig de, és én ahelyett, hogy megbízom a jelöltben, miért esem pánikba, aminek keretében végighívom a Softbank cégcsoport nagy részét és csinálok hülyét magamból. Vajon miért szentel az új belépők orientéciós kézikönyve ugyanakkora részt annak, hogy hogyan sminkeljünk, mint hogy hogyan interjúztassunk, és ha már így van, nekem miért kell ezt követnem a csütörtöki prezentációmon. ésatöbbi ésatöbbi

Szabadnap

Ekodában nagyon sok fodrászat van, konkrétan minden sarkon van egy, de inkább 2. A két fő kategória a dizájner és az 1000 jenes, én gondosan kiválasztottam egy dizájnert, amelyiknek szép narancssárga volt a kirakata (tudatos fogyasztás). A fodrász fiú beszélt angolul (!!!), ezért szépen elmgyaráztam hogy hajvágás lesz, frufru nélkül - ezt jól sikerült kivitelezni. Az utosó simítások közben elmondta, hogy nagyon emlékeztetem Jennifer Anistonra, és lám, most az új frizurám is olyan, mint az övé. Végül is ez nem olyan rossz, mert bár pl Anthony Hopkinst jobb színésznek tartom, mégsem örülnék, ha az új frizurámmal rá hasonlítanék.

Amúgy a fodrászmagazinból megtudtam, hogy a medúza hajviselet kiment a divatból és most már a vállig érő haj hatalmas frufruval a menő. Talán ezért nem tudtam Andrásnak egy igazi medúzát sem mutatni.

Alig hagytam el a fodrászatot, leszólított egy srác az utcán, hogy vacsoráznék-e vele. Szerintem a fodrászat alkalmazottja, és így növelik a vendégek elégedettségét. Inkább bementem Ikebukuróba, ahol köztudottan minden van, Bic Camera is, itt elemet cseréltettem az órámban. Amíg várakoztam, leteszteltem a masszázs-székeket, igazán király volt. Majd az Ikeát helyettesítő FrancFranc-ben vettem szép tányéralátéteket, a 100 jenes boltban pedig négyzet alakú tányérokat. Meg kell említsem, hogy az itteni 100 jenes bolt nem megfeleltethető a 100 Ft-os bolttal, mert tök jó dolgokat lehet benne kapni, jégsalátától kezdve a Hello Kitty-s napozógyékényig, és a tejen kívül minden 100 jenbe kerül.

Nagykövetségi kaland

A múlt héten írtam a nagykövetségnek, hogy milyen iratokat kell beszereznem, hol csinálják a hitelesítést, vízum, stb. Erre egy hétig nem válaszolt senki (mivel itt ez a számlálhatatlanul sok magyar, gondolom rengeteg a tennivalójuk), gondoltam telefonálok. A honlapon az "Címünk" menüpont nem elérhető (nehogy már betelefonálgassanak az emberek). Erre eszembe jutott, hogy Anyu egyszer megírta a számukat, ott az automata menüben a titkárság valójában a fax volt, de hát dörzsölt neten kereső vagyok, a telefonszámot seperc alatt megtaláltam kifinomult módszereimmel. Tárcsázok.. kicseng...

- Mushimushi, Hangari Taishiken onegaishimasu.
- Mushimushi. Hangarigo wa daijobu desu ka?
- Iie.
- Eigo wa daijobu desu ka?
- Iie.

Szerencsére a nyitvatartásról szóló nyelvleckén már túlvagyok, ezért megtudtam, hogy ha magyarul kívánok beszélni, akkor 2 és 4 között leszek szíves újra telefonálni.

Gangsta

A szomszédban gyakran hallgatnak gengszter rapet. Most éppen a "Makarena" feldolgozását. Kiváncsi vagyok, a koreográfiát megőrízték-e.

A múlt héten elmentem az orvoshoz, merthogy igen köhögtem és a megfázás szokásos tüneteggyütesét mutattam. A doktor bácsi megvigasztalt, hogy előfordul ez mindenkivel, felírt két különböző gyógyszert, és sokat magyarázott a rohanó életvitel és stressz okozta problémákról és ezek leküzdéséről.

Tegnap Lajay elmesélte, hogy ugyan ez a doktor a rohanó életvitelről szóló előadást azzal zárta le, hogy egyébként őt ez nem érinti, mert ő egy másik bolygóról jött, és csak átutazóban van a Földön. Kész szerencse, hogy a köhögés elleni gyógyszert már az első nap elvesztettem, így kevesebb esélyt adva az űrlényeknek, hogy adóvevőt jutatassanak az intergalaktikus gyógyszerek segítségével a testembe, információt gyűjtsenek a földlakók életéről, szélsőséges esetben elraboljanak és fogva tartsanak az űrhajójukon.

Dilemma

Ma a mosógép mögött felfedeztem egy galambfészket, egy darab tojással. Ez tegnap, amikor kiteregettem, még nem volt ott, bizonyíték rá a fészek hevenyészettsége is.

Általánosságban a galambokat idegesítő, ronda, koszos állatoknak tartom, és betegségek terjesztésével vádolom őket. Ebben a konkrét esetben azonban nincs szívem kidobni a tojást. És különben is, beszélhetünk-e kollektív felelősségről?

Pillow Book

Első könyv: Ételek, amelyek nem nyerték el a tetszésemet Kyotóban

- Rántottás rizsnyák
- Rántott csirkeporc (az Y-alakú rész, ami két mellcsontot tartja össze)
- Négyféle tengeri hínárból álló reggeli
- Gőzölt tofu - ha pálcikával kell enni (vö: tejbegríz)
- Sült cérnametélt takonyra emlékeztető mártásban
- Gyógyteából készült fagylalt
- Egy szem fekete bab, mint desszert
- Tofuföllel ízesített saláta
- Rózsaszín halpite

Retrospektiv

Nagyon-nagyon hiányzol Mami!

Ezek vannak

Ma két dolog történt: az egyik, hogy volt tűz- és földrengésvédelmi oktatás. A földrengés ellenin negyedmagammal beszálltam egy szimulátorba, ami konyhának volt berendezve, a mikor elkezdődött a műrengés, el kellett zárni a gázcsapot és bebújni az asztal alá és szorosan fognunk kellett a lábakat, hogy stabilan tartsuk az asztalt. itthon körülnéztem, az IKEÁs asztal alá fogok bújni, mert a japán-stílusú asztal(ka) alá max behasalni tudok. A tűzvédelmi program keretében bukósisakban kellett teljes erőből leszaladni a lépcsőn, utána pedig poroltóval el kellett találni egy tárcsát, amin egy kiskutya mosolygott. Mindenki okulására elmondom, hogy a poroltót használat közben a földre kell tenni, mert ha a kezünkben fogjuk, akkor könnyen balesetet okozhat, ha ráeesik pl a lábunkra.

A másik dolog, hogy éppen ezt akartam megírni a blogon, csak még éppen elolvastam Zsuzsi kalandját a Kárbecslővel, amin annyira jót nevettem, hogy közben levertem a tejesdobozt és az egész tartalma ráömlött a dizájner szőnyegre, most még csak nedves, holnap büdös is lesz. Miközben a tejet itattam fel, szembetalálkoztam egy döglött csótánnyal, aki a csótánycsapdám áldozata lett, a leírás szerint a csótány megmérgeződik, majd haláltusájában elhagyja a lakást. Valszeg ez a példány elakadhatott a dizájner szőnyeg csomózásában. Ha nem éjfél lenne, most kiporszívóznék és elmennék azért a füstölős csótánycsapdáért, amit Alice ajánlott. Bár a leírás ott sem teljesen pontos, mert egy dobozt ajánl 5 nm-re, de amikor Alice az előírás szerinti mennyiséget beüzemelte a nappalijában, délutánra bekapcsolt a füstjelző és mire hazért, dühös tűzoltók álltak a feltört ajtóban, miközben az evakuált lakók az udvaron várakoztak. Majd csak egy dobozzal veszek.

Ez tegnap történt, de azért elmesélem

Szóval tegnap az volt a feladatom, hogy nagyon gyorsan szervezzek egy ebéddel egybekötött ügyfél-jelölt találkozót, amin nekem csak annyi volt a feladatom, hogy bemutassam egymásnak a feleket majd szépen mosolyogjak. Ennél azért sem tudtam volna többet vállalni, mert mindent japánul beszéltek meg. Annyi nehézség volt, hogy sem az ügyféllel, sem a jelölttel nem találkoztam még, mert hogy ez nem az én projektem amúgy, szóval az első nehézség abból származott, hogy a szálloda halljában össze kellett szednem 3, számomra ismeretlen embert. Ilyenkor egyébként én némi proaktivitást várok/várnék a jelöltektől, mivel általában én vagyok az egyetlen nyugati ember aki a lobby-ban téblábol, gondolom, hogy nekik könnyebb engem felismerni, mint fordítva. Szóval, miután kiszúrtam az ebédpartnereimet és kényelmesen elhelyezkedtünk az étteremben, kiderült, hogy az egyetlen nem kétnyelvű étlap hozzám került, de mire a rendelésre került a sor, már mindenki nagyban beszélgetett, ezért úgy gondoltam, nem csinálok fesztivált, az utolsó pillanatban belelestem a szomszédom étlapjába és felolvastam az első fogást, amit megláttam: mixed sandwiches. Kiderült, hogy ez valami random félig nyers hús, irdatlan mennyiségű tormával összemixelve (mixune), két szelet, pesti-kenyérre emlékeztető, pékáru jellegű termék közé préselve. Konkrétan ehetetlen volt, bár minden tőlem telhetőt megtettem, néhány nagyobb falatot szinte rágás nélkül lenyeltem, hogy úgy tűnjön, én is eszem - így utólag visszagondolva, nem mintha bárkit is érdekelt volna. Közben végig mosolyognom kellett, mert ilyen helyzetben ez azért elvárás, főképp, hogy blikkfangos társalgásra képtelen voltam. És amikor azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet, akkor leült mellém az az indiai bácsi, akit már reggel kiszúrtam a metrón (egy szerény becslések szerint is 17 milliós városban ez nem kis teljesítmény), mert állhatatlanul büdös volt, gondolkoztam is, hogy hogy lehet reggel 8-kor valaki ennyire büdös, de arra jutottam, hogy már az előző napokban felvehette ezt a szagot. Szóval ott ültem a torma és a bácsi között még egy jó órát, hogy később megtudjam, hogy a megbeszélés kölcsönös érdektelenségbe fulladt. Nehéz kenyér a tanácsadóké.

Morál

A hétvégén a thai étteremben felejtettem a bevásáró zacskómat, amiben kisebb vagyont érő kozmetikai cuccok voltak. Ma visszamentem, és megvolt, mosolyogva átadták. Erre varrjatok gombot, mert szerintem ez nem mindenhol fordulna elő (most rögtöm két ország is eszembe jut, különösen Anyukám szomorú esete, mikor is a nadrágboltban ellopták a fizetés közben pultra tett szemüvegét). A csomag visszaszolgáltatását azzal háláltam meg, hogy ott ebédeltem, ezúttal kókuszlevest, ami azt hiszem, az egyik legfinomabb leves volt, amit valaha ettem, szóval részemről a szerencse.

Folklór projekt

András interaktív folklór projektje ugyan már tartalmaz japán motívumot, mégis szeretném felajánlani az Uniqlo-ban 750 jenért vásárolt lila atlettámat , amiről kiderült, hogy nagyon tradicionális japán motívumok díszítik.

Tájfun

Most éppen tájfun van. Volt tájfun riadó is, de arról lemaradtam, mert - szintén a tájfun miatt - nem működik a tévém. És olyan erős a szél, hogy hazafelé kétszer is orrbavágott az esernyőm, ami majdnem kicsavarodott a kezemből.

Ismét egy csalódás

"When God created the first clay model of the human being, he painted in the eyes, the lips and the sex. Than he pained each person's name, Lest the owner should ever forget it. If God approved his creation, he brought the painted clay model into life by signing his own name." - meséli az édesapa a Párnakönyv című film autentikus japán szokásként beállított születésnapi szertartásán kislányának, miközben a felsoroltak szerint kifesti a leányzó arcát.

Tojás úr azt mondta, hogy nem hogy ezt, de még ehhez hasonlót sem hallott soha. Gyerekek! Nem kell mindent elhinni, amit a tévében láttok!

Skatulya

Az egyik legnehezebb interjúztatási feladatnak a saját kolléga kiválasztását tartom, sajnos többször szívtam meg a saját döntésemet, ezért most elhatároztam, hogy megpróbálom elkerülni a korábbi csapdákat, ezzel az új csapdák megismerésének kockázatát sem kizárva. Ma találkoztam egy lánnyal, aki egy sor olyan jogi diplomával rendelkezik (Essex, Oxford, plusz egy tanfolyam a Harvardon), amivel én valószínű sosem fogok, de egyáltalán nem intelligens. Bár tudjuk, hogy ezek nem egymásból következő dolgok, de azért még is nagyon meglepődtem, hogy valóban elég a legtöbb iskola elvégzéséhez, ha valaki tanulógép. Persze, nekem is megvannak a saját rigolyáim az interjún, és abszolút minuszból indul midenki, aki a "Miért szeretnél tanácsadó lenni?" kérdésre azt feleli, hogy azért, mert szereti az embereket (szeretek szerepelni, színésznő akarok lenni). Hasonlóképpen felingerel a "Nagyon kreatív vagyok, tele vagyok ötletekkel" kijelentés, mert ez sejtetni engedi, hogy az illetőnek valójában egyáltalában nincsenek ötletei, ha már ennél frappánsabb jellemzés nem jutott eszébe magáról. Ezt rögtön be is tudom bizonyítani: a mai lány példaként azt hozta fel, hogy Amerikában japán kultúrestet rendeztek az egyetemen, és ő azt találta ki, hogy szolgáljanak fel zöld teát is a szusi mellé. Miközben meghallgattam, hogy ez miért volt fordulópont a kultúrest életében, azt a belső mércét azt állítottam fel, hogy azokat a jelölteket tekintem ezentúl kvalifikáltnak, akiknek ennél lábkörömvágás közben is tízszer jobb ötleteik vannak.

Miután ilyen remekül beskatulyáztam a jelöltet, hazafelé menet alkalmam volt egy kulturális sztereotípia erősítésére is: az irodaház liftjénél egy hölgy üvöltözött a biztonsági őrrel, aki a sírás szélén volt, és egyre azt hajtogatta: who you want to see? Felajánlottam a segítségemet, mire a hölgy tajtékozva nekem esett és franciául folytatta, hogy ő az Imperial Hotelba akar eljutni, de nem engedik be az épületbe. Mondtam, hogy ez itt az irodaház részleg, a szálloda a másik toronyban van, meg is mutattam, hogy merre kell mennie. Segítségemet azzal hálálta meg, hogy búcsúzóul odavetette: az akcentusom nagyon nehezen érthető. Nagyköszi.

Bikram

Ma jógán rájöttem, hogy az egyenes hátnak vannak fokozatai. Éppen a tehénpofa pózt gyakoroltuk és a tanárnéni azt javasolta, hogy próbáljuk meg a könyökünket a fejünk mögé tenni úgy, hogy közben egyenesen tartjuk magunkat, mert ez egyenesíti ám csak ki a gerincet. Sikerült ugyan, de néhány pillanatig úgy éreztem, hogy engem most tehénpofa-tartásban visz el a mentő az ortopédiára, mert alig bírtam kiszabadítani a karomat a fejem mögül. Viszont megtudtam, hogy miért hívják ezt tehénpofának: teljesen felülnézetből a lábak úgy néznek ki, mint egy tehén feje, a lábfejek pedig a fülek. Bárcsak megnézhetnék valakit teljesen függőlesen, mert én még mindig nem látom teljes meggyőződéssel a tehenet. Amúgy a jógatanárnéni üdvözletét küldi Andrásnak, és el is mesélte mindenkinek, hogy nagyon ügyes volt.

Szingli vasárnap

Ma legelőször is alaposan kitakarítottam a lakást - ennek némi rituális jelentőséget is tulajdonítottam. Egy 15 literes szemeteszsák telt meg azzal a szeméttel, ami Pawel egy hónapos nappalibéli tartózkodása alatt összegyűlt. Már többször felmerült, hogy kiállítást kellene rendezni a volt barátok által hátrahagyott tárgyakból, ez igazán posztmodernül hatna, kár, hogy hamarosan elviszi szemetes. Ezután meglátogattam Tojás urat a kórházban, aki orrpolip-műtétjéból lábadozott. Előzőleg betelefonáltam, hogy megtudjam a látogatási időt, de persze valami félreértődött, és én végül rendelési időben érkeztem. A portán megkérdezték, hogy mi járatban vagyok, mondtam ékes japánsággal, hogy egy barátomat jöttem meglátogatni (na, azért ezt eltúloztam, hogy nagyobbat nevessünk, csak annyit tudtam mondani, hogy egy barátom itt van), és mivel nem látogatási időben jöttem, ezért vélelmezték, hogy az én barátom egy orvos. Itt célszerűnek láttam nem ellenkezni, és inkább Most mutasd meg!-et játszottam a nővérkével: elmutogattam a fül-orr-gégészet fogalmat, amit ő 3 perc alatt kitalált. Az osztályon magabiztosságot színlelve vonultam végig, és olyan jól sikerült, hogy senki, de senki nem mert hozzám szólni. Ami csak azért nem volt jó, mert így nem találtam meg Tojás úr szobáját, pedig felfegyverkeztem egy névejgykártyával is, amin kanjival is rajta van a neve. Majd végül egy bátor takarítónéni megkérdezte, hogy kit keresek, és elvezetett a szobához. Tojás úr elég rossz bőrben volt, az orrából vattapamacsok lógtak ki, ezért nem maradtam sokáig. Ezután pedig bevásároltam és vacsorát főztem. Nem tudom, hogy a Jóisten mely, a Japán tengerben őshonos teremtményét ettem, de annyi biztos, hogy fokhagymás olajban kisütve, zöldsalátával nagyon finom volt. És a háttérben Robbie csak nekem énekelt. A nap mélypontja a Creme brule volt, aminek a tetején karamell helyett egy tojásrántottára emlékéztető réteg volt, de ezt lekapartam és az alatta lévő puding (?) egész jó volt.

Tokyo Watch Fair

Ma Ryoval elmentünk a Tokiói Nemzetközi Óravásárra, szakmai és személyes okokból szóbaelegyedtünk az eladókkal és érdeklődtünk a piaci hírekról. Az Audemars Piguet standján kedvesen felajánlották, hogy próbáljam csak fel nyugodtan a modelleket, mindjárt fel is hívták a figyelmemet a cég büszkeségére. Szépen a karomra csatolták és elmondták, hogy mi mit mutat (mert hogy 4 számlap is volt, az alapokat már korábban elsajátítottam - nem úgy, mint C. Szabó D.), alaposan megnéztem mindent, végezetül az árcédulát: 70.6 millió (!) jenbe kerül. Ez durván a Dohány utcai lakás értékének a 7.5-szerese, meg még egy kicsi (valószínűleg egy tartalék szíj ára). Azt hiszem, ez volt a legdrágább tárgy, amit valaha a kezemben tartottam. Bár később kiderült, hogy ezt az értéket könnyen túlszárnyalhattam volna, ha felpróbálom a Piaget 127 milliós modelljét, bár valószínű infarktust kaptam volna abbéli félelmemben, hogy valamit elrontok rajta, és hetedíziglen törtleszhetem az árát.

Nagy szakmai siker

Örömmel jelentem, hogy véget ért a próbaidőm. Az itteni rendszer szerint ez nem időhöz, hanem teljesítményhez kötött, és hogy az emberre ez még egy kicsit frusztrálóbban hasson, azt is mondják, hogy persze időhöz is kötött: 3 hónap. És amikor eltelt az én 3 hónapom, és pont a felét értem el annak, amit kellett volna, akkor kaptam egy levelet, hogy most kapok még egy esélyt és 3 hónap hosszabbítást. És akkor sikerült, egészen pontosan a határidő előtt 4 nappal. Továbbá az is kiderült, hogy ez még senkinek sem sikerült 6 hónap alatt sem, mert igaziból ez a próbaidő szabadon meghosszabbítható, mint ahogy a többiekkel is ez történt. Még jó, hogy egyrészt ilyen okos vagyok, másrészt jól lehet paráztatni, harmadrészt, hogy senki sem szólt erről. Én se fogok senkinek, majd a markomba röhögök, amíg az újjonan érkezők halálra izgulják magukat.

Kis szakmai siker

Ma megtartottam azt a prezentációt, ami miatt vasárnap be kellett mennem. Szépen beszámoltam a piaci trendekről 20 percben, power pointban vetítettem és andekdotákkal fűszereztem a száraz tényeket. Az amerikai bácsi sokat nevetett. Most majd persze a japán bácsi meg azt fogja hinni, hogy valójában rajta nevettünk, csak nem értette a viccet.

Hamár itt a munkáról ejtek szót, András már volt az irodában, ezért látta a kollégáim nagy részét, de hogy a jövőben majd mindenki velünk nevessen a munkahelyi eseményeken, íme néhány kép, ami Taiwanon készült.

Kozue (itt a white balance még nem volt jól beállítva) - a minden fényképezkedési szituációban kötelezően mutatandó V-jellel. Láttuk a strandon, hogyan kondicionálják erre már a csecsemőket is.



Balról Jay (Szingapurból), jobbról Ei és a háttérben Shu-san (ő az ügyvezető). A kép a hotelban készült, amit dizájner hotelnek kellett hívni, de a valóságban love hotel volt (bár András utikönyve felhívja a rá a figyelmet, bennünket nem zavart az egzotikus környezet). Ezt onnan gondolom, hogy rajtunk kívül az összes vendég 60+ férfi volt huszonéves hölgy kisérővel, akik a reggelihez is full sminkben jöttek le. További bizonyíték, hogy néhány szobában nem volt ajtó a fürdőszoba és a hálószoba között.



Alice és a dekorációs fürdőkád (ez a fürdőszoba díszítő eleme volt, víz nem jött belőle, amikor kétségbeesetten letelfonáltam a portára, hogy nem működik, akkor a recepciós hölgy lekezelően mondta: it is decorational - welcome to China. mégha ez nem is az igazi)




Ryo:


Jobbról balra haladva Sean (Ausztráliából) és Asako-san (ő a főnököm), Alice és Ryo újfent

Fuji bácsi

Szombaton derült ki, hogy nincsen Fuji bácsi. A Fuji hegy japán elnevezése Fuji San. Amikor az utikönyvet olvasgattuk Andrással, összemosolyogtunk, hogy milyen kedves is ez a japán nép, így megszemélyesítik a nemzet jelképét. És akkor meg kellett tudnom, hogy ez a "san" nem az a "san", mert ez a "yama"


karakter kínai olvasata. Még az is kiderült, hogy ezt sok japán is összetévszti -igaz, jellemzően óvodás korig bezáróan. Sebaj, hozzáírom a többihez. Csabujjatok rajta!

András már nincs itt

Ez egy lényegesen szomorúbb hír, mint az előző bejegyzés. Viszont - így vagy úgy - sikerült szert tennem András fényképeire, ezért tudom dokumentálni az elmúlt két hét történéseit.


Ezt a kedves figyelmeztetést a Dai Budsuhoz vezető kirándulóúton találtuk:








Ő pedig Zsemlenéni, aki vidáma árul valamiféle sós süteményt Kiotóban. Én őt csak András elmeséléséből ismerem, de jó alkalom, hogy beszámoljak egy másik néniről, aki viszont a tradicionális japán vendégszeretet egyetlen elemét sem honosította meg okonomiyaki éttermében. Először is, az étterem bejáratánál van egy terjedelmes leírás arról, hogyan is készítsük el az okonomiyakit (az előző blogon fényképregény örökíti meg az eljárást). Ezt érdemes memoriterként megjegyezni, mert innentől kezdve semmi nem segíti a turistát, a néni lehajította elénk az alapanyagoakt tartalmazó tálacskát, majd némi gondolkozás után hozzáfűzte: mixune. De valami mégis nagyon vonzó az étteremben, ezért most szombaton is elmentem, ezúttal előrelátóan anyanyelvi kisérővel (hátha csak a turistákat nem szereti), most nem adott instrukciókat, de azt megtudtuk, hogy a víz önkiszolgálós alapon működik, és a jég elfogyott.

András itt van!

Ma elmentünk Kamakurába, ami az én kedvenc helyem (bár a verseny egyelőre nem nagyon éles, mert ezen kívül csak Nikkóban voltam). Meglátogattuk a Nagy Buddhát


és a tengerpartot:

Szerkesztői üzenet

Ezentúl itt fogom hírül adni, hogy mi újsásg Tokióban. minden kezdet nehéz, a legnehezebb dolgok egyike a blog címének kitalálása. Ezt egy helyi üditőital ihlette, amiben a gyümölcstartalom 2%, ez pedig mind őszibarackból való - már csak azért is, mert a momoko ezt jelenti.